Úgy döntöttem elmondom!

Nem kertelek. Szóval, úgy döntöttem, hogy megírom, amit már sokan előttem. Lehet csak magamat fogom vele szórakoztatni, de nem érdekel, mert addig is gondolkozom a dolgokon.

Az ember szerintem akkor halad előbbre, magában a belsője megismerésében, ha visszagondol és elemzi a tetteit. Megfigyeli a reakciókat, amiket a környezet ad és analizál. Nos sokáig én ezt nem tettem, mert fölöslegesnek éreztem. Mondom minek, ami elmúlt az elmúlt én meg olyan vagyok, amilyen. Ez többé kevésbé igaz is. Szóval gondoltam, hogy aki szeret az szeret, aki meg nem, az meg kit érdekel. Ez is egy felfogás volt. Éljünk a mának, ennyi és legyünk önzők.

Az is voltam és vagyok, mert alapvetően az ember nem változik. Az élet alakítgat rajta és próbálja egy bizonyos irányba terelni, de mindannyian balekok vagyunk és folyton ugyanazon buta hibákat követjük el. Pedig mennyiszer halljuk azt az "Ugye megmondtam!" kifejezést a barátainktól, szeretteinktől. 

Mindegy, szerintem jellemfejlődés tartósan nincs, pedig a világirodalom is mennyiszer boncolgatja ezt a témát, hogy ez és ez a szereplő mit és mit látott be a mű végére és mekkora hős lett vagy ennek és ennek kellett történnie, hogy meglássa a világ bajait és a valós problémákat.

Szerintem ma is látjuk a problémákat, hiszen például mindenki tudja, hogy a saját élete miért tart ott, ahol van. Én is tudom, hogy előre akarok jutni és előre is fogok, mert így akarom. Ennek ellenére mégis balek vagyok, mert néha olyan hibákba esek, amiket nem szabadna elkövetni. Lehet naiv vagyok? Igen. Ennek ellenére, sok olyan embert ismerek, akik nem azok és mégsem tartanak előrébb. Hogy is van ez?